MotoGP: Marquez szerint megtörtént az áttörés a Hondánál!


Fotó:XPB
Hirdetés

Marc Marquez a phillip island-i teszt utolsó napján úgy érzi, végre sikerült elérniük azt az áttörést, amire eddig is vágytak.

Hirdetés

Bár a spanyol bajnok szerdán a leggyorsabbnak bizonyult, majd csütörtökön és ma is a második helyen végzett, rendre azt hajtogatta, hogy a Hondával valami még nincs rendben. A legutolsó tesztnapon azonban sok minden megváltozott a 96 tesztkör után.

Hirdetés

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

“Találtunk egy kis utat, egy kis megoldást.” – mondta Marquez – “Minden nap ugyanazt mondtam, hogy valami hiányzik az elektronikában, az erőforrásban. Azonban ma, különösen délután, elég sokat fejlődtünk.”

“Reggel egy nagy változtatást hajtottunk végre, és sok időt töltöttünk a nagy dolgok kipróbálásával. Majd délután jobban az alapra koncentráltunk, és megpróbáltunk a problémákon dolgozni.”

“Majdnem minden körrel javult a köridőm, mert egyre jobban és jobban éreztem magam a motoron. Úgy tűnik, a csapat kezdi megérteni, hogy mit szeretnék a motorral. Még mindig nem pontosan ugyanaz, amit szeretnék, de egyre jobb és jobb.”

Marquez hozzátette, nagy lépést tettek meg ezzel, ami nagy megkönnyebbülés, hiszen már mindjárt kezdődik a szezon. 

“Naponta több mint 100 kört tettem meg, és sok időt töltöttem a pályán, de szerintem ez normális. Meg kell értenünk, fontos úgy megérkeznünk Katarba, hogy a legelejétől jó alappal rendelkezünk. A versenyhétvégéken ugyanis nem tudunk 100 kört megtenni naponta, és sokkal kevesebb idő áll a rendelkezésünkre.”

Hirdetés
Cikk archívum...