MotoGP-ből a Forma-1-be: ami Rossinak nem, csak az exbarátnőjének sikerült!


Fotó:XPB
Hirdetés

Valentino Rossi 2016-ban sem tudta bezsebelni tizedik bajnoki címét. A Yamaha sztárja a csalódottságáról beszélt a korábbi Forma-1-es tervei, illetve exbarátnője, Linda Morselli mellett.

Hirdetés

Miután Rossinak 2015-ben csupán öt pont hiányzott a bajnoki címhez, 2016-ban ez a szám már 49-re nőtt Marquez mögött. “Sajnálom, hogy nem nyertem, de az jobban fáj, hogy a 2015-ös bajnoki címet elvesztettem. Megpróbálok erre nem visszagondolni, de azt kell mondjam, sokkal nehezebb volt megkezdeni utána az új szezont. A jerezi győzelmemig nehéz volt.” – mondta a BikeSportNews előtt.

Hirdetés

“A döntő verseny 2016-ban mégis a mugellói futam volt a motorhibával. Nagy kár érte, mert ez az eredmény megváltoztatta volna a szezont. Nagy különbség, hogy az élen álló versenyző előnye kényelmesnek mondható-e vagy ott van-e rajta a nyomás.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Ezek után az olasz legenda beszélt korábbi barátnőjéről, Linda Morselliről is, aki ma már Fernando Alonso szerelme. “Újra szingli lettem, és ez nem nagyon segített a bajnoki cím megszerzésében. Már egy éve, hogy négy év után szakítottunk Lindával. Ő most Alonsóval van, szóval neki sikerült az ugrás a MotoGP és a Forma-1 között.”

Rossi maga sokszor gondolkodott rajta, hogy egy nap bemutatkozik a királykategóriában, de végül mindig kitartott a MotoGP mellett. 2004 és 2010 között a legenda többször is tesztelt a Ferrarival és elég erős köridőket futott. 

“2006-ban közel álltam egy Forma-1-es váltáshoz, de boldog vagyok, hogy a MotoGP-ben maradtam, ahol most is versenyzek. A fordulópont a pályafutásom második részében a yamahás visszatérésem volt. Nem volt könnyű meggyőzni a Yamahát. Nagyon csalódottak voltak, hogy egy másik gyártó miatt elhagytam őket. A tervük az volt, hogy náluk fejezem be a karrierem.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
A Honda repteti a negyedik motort Barcelonába

A Honda repteti a negyedik motort Barcelonába

A japánok jobbnak látták, ha időben gondoskodnak a kellő készletről, és szerdán megérkezik a negyedik hajtáslánc Barcelonába. Az utánpótlásra szükség van, mert a második motort vették ki két nap...

Számos G6 típusnevet levédetett az LG

Mobil

Az LG úgy tűnik, jó néhány változatot készíteni szeretne legújabb csúcskészülékéből, legalábbis erre utal az, hogy számos, a készülékhez köthető típusnevet levédettek.

Cikk archívum...