Megvan a Hyundai Motorsport második párosa: finn duó kapja az i20 WRC-t


hyundai
Hirdetés

Juho Hänninen és Tomi Tuominen is lehetőséget kap a Hyundaitól a 2014-es WRC-ben: a finn duó a második páros, melyet bejelentett a dél-koreai cég.

Hirdetés

Elsőként Neuville írt alá a Hyundai-jal: a cég több hónapja teszteli a prototípust, és a belga végre kellő hátteret kaphat ahhoz, méltó kihívója lehessen Ogiernek és a VW-nek. A 2015-ös szezonra egy teljesen új autót fog fejleszteni a Hyundai, így a munkálatokban akkor már részt vehet Neuville is. Navigátora Nicolas Gilsoul lesz. A bejelentés „több évre szóló szerződést” említ, de a bennfentesek szerint három évet takar a megállapodás.

Hirdetés

Ma kiderült, hogy finn páros alkotja a második csapatot: Hänninen és Tuominen nem áll rajthoz minden futamon, és az első megmérettetés számukra a Svéd Rali lesz februárban.  A finn versenyző végig részt vett az i20 WRC fejlesztésében, és rengeteg tesztkilométert pakolt a gépbe. A gyártó elégedett volt a munkájával, és mindezt ezzel a lehetőséggel is jutalmazzák.

Michel Nandan csapatfőnök:

„Az év elején ő volt az első versenyző, aki aláírt a Hyundai-hoz, és ő vezethette először az i20 WRC-t. Bizonyította a hűségét a csapat iránt.”

Juho Hänninen:

„Megtiszteltetésnek érzem, hogy a Hyundai engem választott a második autó pilótájának. Sokat dolgoztam együtt a csapattal május óta, és ez egy fantasztikus projekt. Itt mindenki 100 százalékot ad, és nagyon örülök az esélynek, miszerint ott lehetek a ralikon.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...