Indul a 2017-es Dakar Rali, a MINI készen áll


fotók:BMW AG
Hirdetés

A vadonatúj MINI John Cooper Works Rally volánjánál nyolc nemzetközi páros igyekszik felülmúlni a MINI ALL4 Racing versenyautó legendás sikertörténetét.

Hirdetés

Már csupán órák vannak hátra a január 2 – 14. között megrendezendő 2017-es Dakar Rali rajtjáig, a világ legkeményebb motorsport-megmérettetésén pedig háromszáznál is több versenyautó, kamion, motorkerékpár és quad veselkedik neki a 9 000 kilométeres versenytávnak. A rajtrácsra guruló 316 járművel közel félezer versenyző száll szembe a dél-amerikai terep kihívásaival, az időjárás viszontagságaival és egymással, hogy végül elhódítsák a Dakar Rali hőn áhított arany serlegét.

2017-ben harminckilencedik alkalommal rajtol el a Dakar Rali, amelynek verseny-útvonala ezúttal három országon vezet keresztül: a rajtnak Paraguay fővárosa, Asunción ad otthont, a tizenkét etap pedig a Buenos Aires-i cél előtt Bolívia tájaira is elkalauzolja a versenyzőket.

Hirdetés

A MINI-család nyolc versenypárosa ezúttal a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautóval igyekszik felülmúlni a MINI ALL4 Racing legendás sikertörténetét. A brit prémiumgyártó teljesen új, minden tekintetben továbbfejlesztett versenyautója a 2017-es Dakar Ralin ünnepli világpremierjét, kiváló aerodinamikával és tökéletes súlyelosztással, átdolgozott karosszériavázzal és kényelmesebb pilótafülkével, újraprogramozott vezérléssel, kerekenként állítható dupla futóművel és hatdugattyús féknyergekkel, valamint a BMW Group 340 lóerős és 800 Nm csúcsnyomatékú soros hathengeres dízelmotorjával felvértezve.

A korábbi bejelentésekkel ellentétben a Bryce Menzies / Peter Mortensen alkotta egyesült államokbeli duónak sajnos vissza kellett lépnie a versenytől, a 29 esztendős pilóta egy korábbi sérülése ugyanis még további rehabilitációt igényel. Jóllehet, nem volt könnyű döntés, néhány nappal a 2017-es Dakar Rali rajtja előtt Bryce Menzies és az X-raid istálló mégis úgy határozott, hogy az egészség fontosabb mindennél. Az egyesült államokbeli duót az argentin Orlando Terranova és a német Andreas Schulz párosa helyettesíti idén a dél-amerikai megmérettetésen.

Mikko Hirvonen, aki 2016-ban, élete első Dakar Raliján azonnal az abszolút negyedik helyen végzett, a 2017-es rajt előtt kiváltképp nagy alázattal nyilatkozott a versenyről. „Semmi sem hasonlítható a Dakaron szerzett tapasztalathoz és a verseny keménységéhez, így minden nap, minden pillanatban nagyon ott kell majd lennünk fejben” – fogalmazott a finn legenda, aki mellett ezúttal is francia navigátora, Michel Périn foglal majd helyet a fülkében.

Yazeed Al-Rajhi és másodpilótája, Timo Gottschalk ugyancsak a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautóval áll rajthoz, és akárcsak a MINI-család többi párosa, úgy ők is maximálisan felkészültek a két héten át tartó megmérettetésre. „Minden a helyén van, indulhatunk. Az autónk kiváló, a navigátorom, Timo egy páratlanul tehetséges szakember, a háttértámogatásunk pedig kifogástalan” – mondta a szaúd-arábiai pilóta.

A brit prémiummárkát képviselő nyolc versenypáros valódi nemzetközi családdá kovácsolja a MINI színeiben induló rali-specialistákat.

Jakub Przygonski és Tom Colsoul az ORLEN csapat zászlaja alatt versenyez majd. A lengyel pilóta 2016-ban már átfogó tapasztalatra tett szert a MINI ALL4 Racing volánja mögött, így belga navigátorával már kifejezetten éheznek az első közös Dakar-sikerre.

A Boris Garafulic / Filipe Palmeiro, Mohamed Abu Issa / Xavier Panseri és Stephan Schott / Paulo Fiuza alkotta versenypárosok az X-raid istálló duóiként ülnek be a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally volánja mögé, egytől egyig hatalmas MINI ALL4 Racing-ismeretekkel. A családhoz idén egy brazil kettős is csatlakozott, Sylvio de Barros és Rafael Capoani személyében.

A nyolc versenyautóból álló MINI-flottát a brit prémiumgyártó elsőszámú motorsport-partnere, az X-raid istálló biztosítja háttértámogatásáról, amely a korábbi Dakar Ralikon és egyéb tereprali-megmérettetéseken több éves versenytapasztalatra tett szert. 2012 és 2015 között az X-raid istálló támogatását élvező MINI ALL4 Racing versenyautók sorozatban négy alkalommal hódították el a Dakar Rali és az FIA Cross Country Rali Világkupa abszolút győzelmét, így a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautóra egyértelmű feladat vár.

A 2017-es Dakar Ralin rajthoz álló MINI-csapatok

Pilóta

Navigátor

Csapat

Rajtszám

Mikko Hirvonen
(finn)

Michel Périn
(francia)

X-raid csapat

303

Yazeed Al-Rajhi
(szaúd-arábiai)

Timo Gottschalk
(német)

X-raid csapat

306

Orlando Terranova
(argentin)

Andreas Schulz
(német)

X-raid csapat

308

Boris Garafulic
(chilei)

Filipe Palmeiro
(portugál)

X-raid csapat

314

Jakub Przygonski
(lengyel)

Tom Colsoul
(belga)

ORLEN csapat

316

Mohamed Abu Issa
(katari)

Xavier Panseri
(francia)

X-raid csapat

322

Stephan Schott
(német)

Paulo Fiuza
(portugál)

X-raid csapat

325

Sylvio de Barros
(brazil)

Rafael Capoani
(brazil)

X-raid csapat

339

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...