Villeneuve szerint rossz képet fest az F1-ről a tinédzserek debütálása

Hírek


XPB Images
Hirdetés

Jacques Villeneuve szerint nem fest valami jó képet a Forma-1-ről az, hogy tinédzserek mutatkoznak be, akik olyan bőrönddel érkeznek – képletesen -, melyen fent van még az árcédula. A Williams egykori bajnoka kritikus, de megérti, mi a dörgés.

Hirdetés

Verstappen után Strollon áll, hogy megmutassa, nem feltétlenül kell végigjárni a hagyományos létrát, és például a GP2 kihagyásával is eredményesen lehet debütálni a csúcson. A nyomás óriási, és közben rengeteg kétkedő akad a paddockban.

Hirdetés

„Alapvetően arról van szó, hogy a kofferjük nincs tele”- kezdte JV a Motorsport.com-nak. „Normális esetben olyan bőrönddel érkezel meg az F1-be, ami félig volt tele, neked pedig a másik felét kell megcsinálnod. Most megérkeznek, a bőröndön még mindig rajtavan a bolti árcédula, még csak ki sem nyitották! Ez helytelen”- panaszolta az 1997-es bajnok. „Nem számít, mennyire vagy tehetséges – ez az F1, a csúcs.”

„Szóval valami hiányzik. Lehetsz te nagyon tehetséges, lehetsz szupergyors, de rossz képet festünk. Keménynek kell lennie annak, hogy eljuss addig, de nem így van”- mondta.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Stroll az F3-ból ugrik fel az F1-be, maga Villeneuve is fogalmazott már meg kritikát és pozitív kommenteket is vele kapcsolatban. Stroll ugyanabban a csapatban debütál, ahol Villeneuve tette 1996-ban.

„Szupergyors, de nem tudjuk, hogy áll mentálisan, pszichikálisan, mert az F1 másfajta fenevad. Először lesz olyan a karrierje során, hogy nem lehet a legjobb autóban és a legjobb csapatban, ahol mindent adott számára a győzelemhez, hanem olyan helyen lesz, ahol kemény menetben lesz része. Nem tudjuk, hogyan fog reagálni erre”- fejtette ki. „Remek oktatásban volt része, jól beszél, tehát fejlődhet és lenyűgözővé válhat – vagy egyszerűen csak összeomlik. Nem tudjuk.”

Arról lényegtelen beszélni, hogy Stroll 18 évesen fog debütálni. „Nem számít; megvan a pénze rá, szóval miért ne?! Így mennek a dolgok. Miért foglalkozna azzal, hogy elveszteget egy szezont a GP2-ben, ahol azt kockáztatod, hogy nem nyersz, sérül a rólad alkotott kép.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés

Számos G6 típusnevet levédetett az LG

Mobil

Az LG úgy tűnik, jó néhány változatot készíteni szeretne legújabb csúcskészülékéből, legalábbis erre utal az, hogy számos, a készülékhez köthető típusnevet levédettek.

Cikk archívum...