Vettel szerint az orosz hideg sem fogja visszatartani a Ferrarit

Hírek


LAT Images
Hirdetés

Sebastian Vettel szerint neki és csapatának nincs oka az aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy a várhatóan viszonylag hűvös orosz versenyen a Ferrari ne teljesítene majd jól.

Hirdetés

Az eddig látottak alapján a Ferrari úgy tűnik, jobban viselkedik melegebb időjárási körülmények között, így sokan elkezdtek reménykedni a riválisok közül, hogy Oroszországban, ahol Bahreinhez képest nagyságrendekkel hidegebb lesz majd, ismét ők kerekedhetnek felül. A bahreini vereség után visszavágásra készülő Mercedes abban is reménykedhet, hogy a szocsi aszfaltcsík rendkívül sima, így talán kevésbé jön ki a Ferrari gumimágiája hozzájuk és a többiekhez képest.

Hirdetés

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Lewis Hamilton szerint is ebben reménykedhetnek a Ferrarival szemben. “Szocsi egy nagyon sima pálya, és sokkal kevésbé eszi a gumikat, tehát tovább kint tudunk maradni egy-egy csere után” – mondta a háromszoros világbajnok. “De remélhetőleg meglesz majd a tempónk is, és nem csak ez lesz majd az egyetlen reményünk.”

Hamilton magabiztosságával és a Mercedes időmérős tempójával nagyon is tisztában vannak a Ferrarinál, aggódni viszont nem aggódnak sem ezek, sem a várható alacsonyabb orosz hőmérsékletek miatt. Amikor erről kérdezték Vettelt, a német így válaszolt: “Azt hiszem, meg fogjuk tudni oldani. Kínában is hűvös volt, és ott se mentünk rosszul, de meglátjuk. Nem tudom, milyen időjárás lesz, de az előrejelzés nem mindig jön be.”

Mindenki többet engedhet majd meg magának

A Haas pilótája, Romain Grosjean is kiemelte, mennyivel simább az aszfalt Szocsiban, szerinte ennek köszönhetően nagyon hosszú etapokat lehet majd futni a versenyen, és nagyon sok múlhat azon, ki hogy bánik gumijaival az időmérőn. “Minden körben nyomni kell majd!” – adott előrejelzést a francia. “Az is lehet, hogy 50 kört elmegyünk az első etap során, ami után már csak 5 kör lesz a szuperlágyakon.”

Fontos lehet a kvalifikáció. “Trükkös lesz, a legfontosabb pedig a jó kivezető kör lehet majd. Ez az idei leszorítóerőkkel nem olyan nehéz, tavaly nehezebb lett volna felmelegíteni az abroncsokat, de láthattuk, hogy sem Kínában, sem előtte Melbourne-ben nem volt ezzel probléma. Bahreinben egy nagyon lassú kivezető körre volt szükség, ezért volt egy kis kavarodás az utolsó kanyar előtt. Oroszországban keményebben nyomhatjuk majd, jó lesz.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Szabó Krisztián második Portugáliában

Szabó Krisztián második Portugáliában

Egy nagy csatában kiharcolt második helyet ért el a címvédő Szabó Krisztián a ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájának idei első versenyhétvégéjén a portugáliai Montalegrében.

Cikk archívum...