Verstappen távozása miatt nem lesz idén ötödik a Toro Rosso?!

Hírek


XPB Images
Hirdetés

Ambiciózus terveket szövögetett a szezon elején a Toro Rosso és a csapatfőnök Franz Tost. Ezekben a tervekben egyebek között Max Verstappen is komoly szerepet kapott volna, ő azonban szezon közben helyet cserélt Danyiil Kvjattal…

Hirdetés

…ez pedig mindent borított a Red Bull fiókcsapatánál. Franz Tost elmondása szerint ez volt az első lépés afelé, hogy a csapat ne tudja megszerezni a szezon elején kitűzött célt, a konstruktőri ötödik helyet.

Hirdetés

“Ez egy több állomásból álló negatív folyamat volt. Az első lépés az volt, hogy Max elhagyott minket, ezzel rengeteg potenciált vesztettünk.” – elmélkedett Tost. “Ez nem azt jelenti, hogy Danyiil ne végezne kiváló munkát, de neki a visszalépést jelentő váltás után rendet kellett raknia magában és maga körül. Aztán volt néhány motorproblémánk is, amire egyáltalán nem számítottunk. Benne voltunk olyan balesetekben, amikben abszolút vétlenek voltunk, mint például Carlos esetében a monacói versenyen.”

A szezon elején tehát váratlan problémák nehezítették a csapat dolgát, a második felében tapasztalt gyengébb szereplésre viszont fel voltak készülve a Toro Rossónál. “Mindig is mondtam, hogy a szezon második fele nehéz lesz, mert a motorunkon semmilyen fejlesztés nem történt. Most küszködünk is rendesen a tempóval. Most azoknak a pontoknak a hiányát nyögjük, amiket nem gyűjtöttünk be a szezon elején.”

A Toro Rosso jól kezdte a szezont, azonban az elmúlt hét futamon mindössze kétszer tudtak pontot szerezni, Kvjat kilencedik helye (Szingapúr) és Sainz hatodik pozíciója (Egyesült Államok) alkalmával. A szezon elején felállított célkitűzés, vagyis a konstruktőri ötödik hely igen messze van tőlük, ugyanis a jelenleg ebben a pozícióban található Williamsnek 130 pontja van, míg a Toro Rosso feleennyit sem gyűjtött, náluk jelenleg 55-nél áll a számláló.

Hirdetés
Cikk archívum...