Rosberg: “Schumacher mellett gyakorlatilag láthatatlan voltam”

Hírek


Hirdetés

A Forma-1 regnáló világbajnoka beszélt azokról a tapasztalatokról, amelyek a legjobban formálták őt karrierje során, és szót ejtett arról is, milyen volt Michael Schumacher és Lewis Hamilton mellett versenyezni.

Hirdetés

Ezekben a napokban már a pihenésre is sor kerülhetett Rosberg életében, hiszen a bajnoki cím elhódítása után szinte minden nap újabb PR eseményen láthattuk őt, amin nem csak a bajnokságról, de meglepő visszavonulásáról is sokat faggatták őt az újságírók.

Hirdetés

Mielőtt azonban a 31 éves versenyző bejelentésével meglepte volna a csapatát, a rajongókat és a szakértőket, egy kellemes off-rad kocsikázáson vett részt Mark Priestly-vel, akinek többek között azt is elmondta, hogy a „bajnoki cím utáni másnaposság szörnyű volt, reggel kilenc körül láttuk meg az ágyat.”

Természetesen a 23-szoros nagydíjgyőztes szót ejtett csapattársáról, Lewis Hamiltonról is: „Hamilton korábban még néhány hamburgerrel is átugrott hozzám, igaz, ez még azelőtt volt, hogy a bajnoki címért folytatott csata kiéleződött volna. A helyzet az, hogy a Forma 1-ben rögtön ellenségessé válsz, amikor kezd nehézzé válni a helyzet. A világbajnoki címért folytatott harc közben a barátság egyszerűen nem létezik. Ezért nem voltam szomorú, és ezért gondolom azt, hogy nem is volt szükséges, hogy megértsük egymást.”

A német versenyző nem rejti véka alá azt sem, hogy Hamilton legyőzése különösen jó érzés volt számára: „Ahhoz, hogy Lewis-t legyőzhesd, minden részletnek stimmelnie kell. Bennem a végére már egy olyan érzés alakult ki, hogy egész életem során ellen küzdök. Már eddig is számos trófeát ellopott az orrom elől, szóval nagyszerű érzés volt, hogy most végre én győzhettem. A győzelem pedig annak a munkának is remek fokmérője, amit elvégeztem, hiszen az egyik legjobb versenyzőn sikerült felülkerekednem.”

Rosberg idei győzelmében nagy szerepe volt a tavalyi évben megszerzett tapasztalatoknak, és annak is, hogy volt egy pont, amikor elgondolkodott, mit kellene másképp tennie ahhoz, hogy sikeres legyen: „Volt egy nagyon fontos pillanat a karrieremben. A tavalyi austini futam után arra gondoltam, hogy saját hibámból soha többet nem szeretném elbukni a címet, mert annál rosszabb nincs, ha ilyen dolgok miatt veszíted el a bajnokságot. A futam után két napra bezárkóztam egy hotelszobába, és eldöntöttem, hogy soha többé nem szeretném megtapasztalni ezt az érzést, és megfogadtam, hogy mindent megteszek azért, hogy jobb versenyző legyek.”

Szintén fontos tapasztalat volt számára az is, amikor a hétszeres világbajnok Michael Schumacher mellett amolyan vízhordó fiú szerepet töltött be, ugyanis elmondása szerint egyáltalán nem volt könnyű feldolgozni azt, ami akkor vele történt: „Ez a dolog jóval túlmutatott a versenyzésen. Michael sokak szemében egy isten volt. Én gyakorlatilag végig láthatatlan voltam az újságíróknak, de a mérnököknek is, akik mindig Michael irányába néztek a megbeszéléseken, míg felém egyszer sem, pedig az ott elhangzottak mindkettőnkre vonatkoztak. Ez nagyon kemény volt, de tanultam belőle, és végül sikerült kivívnom a csapat tiszteletét.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés

Számos G6 típusnevet levédetett az LG

Az LG úgy tűnik, jó néhány változatot készíteni szeretne legújabb csúcskészülékéből, legalábbis erre utal az, hogy számos, a készülékhez köthető típusnevet levédettek.

Cikk archívum...