Monumentális nyomaték az F1- hibridekben: nincs eszetlen padlógáz

Hírek


Hirdetés

Jolyon Palmer elmagyarázta, miben más vezetni a jelenlegi hibrid hajtásláncot a korábban használt szívó V8-asokkal szemben. A Renault versenyzője hangsúlyozta, a vezethetőség nagyon fontos attribútum.

Hirdetés

Az egyhatos turbómotorok rendkívül összetett technológiát rejtenek, szemben a leváltott V8-as szívókkal. 2017-ben még gyorsabb lesz az F1, elsősorban a kanyarokban, míg az egyenesekben lassulás várható a nagyobb légellenállás miatt. A végeredmény 3-5 másodperccel jobb köridő, saccolják jelenleg. Az változatlan, hogy óvatosan kell bánni a gázpedállal.

„Az autók monumentális nyomatéka azt jelenti, hogy a sebességi fokozat, amiben épp vagy, kevésbé érzékeny, mint korábban volt”- fejtette ki Palmer az Autocarnak.

Hirdetés

„A régi V8-asokkal 15 ezerig kellett pörgetned, hogy mozgásba lendülj. Lejebb, 12 ezer környékén, sehova sem mentél. Most – és jövőre is – óriási az erő, amikor kanyarból jössz ki. Nem tudod csak úgy padlózni neki. Ezért annyira fontos a munka, amit a vezethetőségre fordítanak”- hangsúlyozta a brit versenyző, aki második évére készül.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Ha 70 százalékot akarsz lehívni, akkor tudnod kell, hogy meg is kapod, de a komplex hajtásláncok miatt nagyon sok okosságot kell csinálniuk a mérnököknek, hogy így is legyen”- jegyezte meg.

A Renault még mindig az építkezés fázisában van, egy nagyon nehéz alapozáson vannak túl 2016-ban. Mire lehetnek jók idén?

„Úgy gondoljuk, hogy az első három – Mercedes, Red Bull, Ferrari – továbbra is az élen lesz, de harcba bocsátkozhatunk a következő csoportosulással, ami a Williamst, a Force Indiát, a McLarent, és talán a Toro Rossót jelenti. Minden versenyen pontokért akarunk harcolni”- tekintett előre.

Dobogó? „Álmodozás dobogóról… Most még minden bizonytalan, ez világos. Nem tudhatod, hogyan megy a többieknek. Ha szereznénk egy dobogót, akkor az egy tökéletes verseny eredménye lenne. Ha a Force India kettőt tudott szerezni 2016-ban, akkor mi jövőre képesek lehetünk rá. Legalábbis ezt érzem most…”

Hirdetés
Cikk archívum...