Megjött a Williams étvágya: Cél a második hely a bajnokságban!

F1 hírek


Fotó: DPPI
Hirdetés

Sir Frank Williams csapata nagyon rég fogalmazhatott meg reálisan hasonló célokat, mint idén, ami mindenképpen jót jelent a jövőre nézvén.

Hirdetés

A Williams tavaly egy nagyon gyenge idényt zárt, de idén a Mercedes motorral és az új kasztnival szárnyal a csapat. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy Felipe Massa már több dobogós helyezéstől is elesett, ami súlyos bajnoki pontokba került a csapatnak.

Hirdetés

11 futamot követően azonban a legendás brit istálló a negyedik helyen áll 135 ponttal a 142 egységet számláló Ferrari és a 219 pontos Red Bull Racing mögött. Noha a csapat a Magyar Nagydíjon teret vesztett, most olyan futamok következnek, ahol ismét komoly eséllyel pályázhatnak a legjobb helyekre.

„A célunk továbbra is a második hely a bajnokságban, és ez még mindig egy elérhető cél.” – fogalmazott Rob Smedley, a Williams mérnöke a brit Autosport lapnak.

„Azt hiszem, a legutóbbi versenyünk egy kicsit rendellenes volt, ha megnézzük az elmúlt öt futamon elért eredményünket. Most azonban két jó futamunk lehet (Spa és Monza), hiszen ezen pályák feküdni fognak az autónknak. Ki kell használnunk mindezt!”

Smedley áprilisban csatlakozott a csapathoz és azóta már sok javulást fedezett fel.

„A fejlesztési sebesség és a tesztelés módszertana javult, ami lehetővé tette, hogy lépést tartsunk a többiekkel, vagy épp bizonyos időközönként előttük legyünk. Folyamatos fejlesztést mutatunk a pályán, tesztelés közben és a versenyzésben.”

„Vannak olyan területeket, melyeket már jobban szemügyre vettünk, és megvan a kialakult struktúránk a fejlesztéseket illetően. Persze vannak olyan dolgok az autón, melyeket a következő versenyen nem tudod tesztelni, de az is lehet, hogy ezzel jövőre várnod kell.”

„Néhány esetben 10 perc alatt is meg lehet ezt oldani, de vannak helyzetek, amikor sokkal több időre van szükséged. Ez egy állandó zsonglőr mutatvány.”

Smedley hangsúlyozta, jelenleg messze jobban állnának a bajnokságban, ha a balszerencse elkerülte volna őket, vagy épp jobb munkát végeztek volna a bokszban. A tapasztalt szakember hangsúlyozta, már ezen a területen is sikerült fejlődést mutatniuk, de el kell telnie egy kis időnek, mire minden a helyére kerül a szerkezeti változtatásokkal.

„Minden egyes versenyen tanulunk valamit és ettől jobbak leszünk. Míg nem vagyunk az első, vagy a második helyen, addig nem fogunk leállni ezekkel a munkálatokkal.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...