Mégis kap egy kis engedményt a Honda 2015-ben a Forma-1-ben?


Fotó: DPPI
Hirdetés

Lehetséges, hogy a japán gyártó mégis kap egy kis engedményt a motorfejlesztéseket illetően az idei szezonra.

Hirdetés

Mint ismeretes, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy határozott, hogy a Honda kivételével a Ferrari, a Renault és a Mercedes az idény (2015) közben is fejlesztheti a V6-os csomagját.

Hirdetés

A Honda természetesen azonnal reagált, és találkozót kezdeményezett a szövetséggel, miután a regula szerint a japánok egy zsetont sem kapnak az idei évre. A jó hír azonban az lehet számukra, hogy 2016-ra megkapják ezt a 32 zsetont, amiből a többi gyártónak már kevesebb lesz elérhető.

Az FIA egyértelművé tette, soha nem volt tervben az, hogy egy újonnan érkező gyártó fejlesztésre szánt zsetonokat kapjon, így többek között a Hondának február 28-ig le kell adnia a végleges specifikációt a csomagját illetően.

Ez a fontos találkozó hétfőn zajlott le a Honda és az FIA között. A brit Autosport is arról ír, hogy egyelőre nem ismerni a pontos részleteket, de úgy hírlik, a tárgyalások pozitív végeredménnyel zárultak és a szövetség beleegyezett abba, hogy felülvizsgálja az ügyet.

Arra azonban semmilyen garancia nincs, hogy a Honda engedményt kaphat pár zseton formájában, vagy esetleg több időt kap a végleges specifikáció leadására.

Ha az FIA úgy dönt, hogy a Honda megkapja ezeket a fejlesztési zsetonokat, az feszültséget szülhet a Renault, a Ferrari és a Mercedes háza táján, mely közel 12 hónapja teljesen befagyasztotta a fejlesztéseit. Ezzel a japánok akár előnyhöz is juthatnának bizonyos területeken.

A döntés még ezen a héten megszülethet a fontos kérdésről.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...