Mark Webber: Rosberg akár háromszoros világbajnok is lehetne

Hírek


Fotó: Xpb
Hirdetés

Nico Rosberget sokáig örök másodikként tartották számon, ez a megbélyegzés pedig Mark Webber számára sem ismeretlen, aki szerint a német versenyző megérdemelten nyerte el a világbajnoki címet.

Hirdetés

Az ausztrál a 2010-es ’11-es és ’13-as szezonban is harmadik helyen végzett a bajnokságban, ám egyszer sem sikerült kitörnie az árnyékból úgy, mint Nico Rosbergnek, aki harmadik évében felül tudott kerekedni az elnyomáson, és megszerezte a világbajnoki címet.

Webber tudja, hogy egy ilyen típusú csapattárs mellett nem könnyű érvényesülni, hiszen ő sem tudott mit kezdeni a 2009-ben mellé megérkező Sebastian Vettellel, aki aztán zsinórban négy alkalommal is világbajnok lett.

Hirdetés

„Az olyan versenyzőket, mint Felipe Massa vagy én, sokszor második számúként jellemzik”, mondta Webber. Massa 2008-ban úgy fordult rá hazai pályán az utolsó kanyarokra, hogy világbajnoknak érezhette magát, de mégsem jött neki össze. Az viszont tény, hogy az utolsó futamig állva maradt a versenyben, mint ahogy én is.”

A cím nélkül Rosberg is örök második lett volna

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Noha Webber és Massa ezzel a megbélyegzéssel kellett, hogy visszavonuljon, Rosberg végül el tudta ezt kerülni. „Nico ugyanerre a sorsra jutott volna, az ő helyzete azonban inkább Button helyzetével hasonlítható össze. Jenson esetében ugyan sohasem, vagy csak nagyon ritkán hallhattuk a második számú jelzőt, a 2009-es világbajnoki címe nélkül vélhetően őt is csak így emlegették volna, ami véleményem szerint igazságtalan.”

„Nico-ra sem lehetett azt mondani az elmúlt három évben, hogy kifejezetten második számú versenyző lett volna, de minden évben csak egy világbajnokunk lehet, így ha a korábbi ítélkezések szerint nézzük a helyzetet, akkor most Lewis a második számú pilóta.”

Bár Hamilton számos alkalommal elmondta már, hogy kettejük közül ő a jobb versenyző, és a műszaki hibák nélkül idén is ő lett volna a világbajnok, Webber nem tud azonosulni ezzel a gondolattal.

„Nico két alkalommal is egészen az utolsó futamig harcban állt a bajnoki címért, és mindvégig nagyon közel volt ahhoz a versenyzőhöz, aki generációjának egyik legtehetségesebb alakja. Rosberg ellenállhatatlanul vezetett, és senki sem kérdőjelezheti meg azt, amit elért.”

A végén csak az számít, ki van elől

„Az, hogy több futamot nyert meg idén, még semmit sem jelent. Elképzelhető, hogy kevesebb műszaki hibával vagy problémával Hamilton végezhetett volna előrébb, de ilyen jellegű gondjai 2014-ben és 2015-ben Nicónak is voltak, mégsem csináltak ekkora ügyet belőle. Ilyen dolgok megtörténnek néha. 2010-ben a statisztikák szerint nekem kellett volna nyernem a világbajnokságot, ám végül Vettel nyerte azt, mert az utolsó futam után ő állt előrébb a tabellán.”

Hamilton nélkül akár háromszoros világbajnok is lehetne

Az, hogy az elmúlt évek nagyon szoros csatái után Rosberg megérdemelte a világbajnoki címet, Webber szerint teljesen egyértelmű, mint ahogy az is, hogy Hamilton nélkül a német akár háromszoros világbajnok is lehetne. A tény, hogy csak harmadik alkalommal sikerült legyőznie Hamiltont, Webber szerint semmit sem jelent, hiszen véleménye szerint nem tudhatjuk, ki tett többet az elért eredményekért.

„Ahhoz, hogy ezeket a dolgokat meg tudjuk ítélni, több tényezőt is ismernünk kellene. Ki állítja be az autót? Ki beszél többet a mérnökökkel, ki az, aki jobban kapcsolatban áll a csapattal? Mi csak a számokat látjuk, de ezek nagyon is fontos kérdések, és el tudom képzelni, hogy Nico ezeken a területeken Lewisnál többet tett.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés

Számos G6 típusnevet levédetett az LG

Az LG úgy tűnik, jó néhány változatot készíteni szeretne legújabb csúcskészülékéből, legalábbis erre utal az, hogy számos, a készülékhez köthető típusnevet levédettek.

Cikk archívum...