Hivatalos: Csak egy autóval versenyez a Marussia Oroszországban! (frissítve)

Hírek


Fotó: DPPI
Hirdetés

A Marussia F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy csak egy autóval vesz részt az Orosz Nagydíjon Szocsiban Jules Bianchi borzalmas balesetét követően.

Hirdetés

Az orosz istálló hivatalos közleményben erősítette meg, hogy az első hazai hétvégéjükön csak egy autóval fognak rajthoz állni, tekintettel arra, hogy a francia pilótájuk továbbra is Japánban van, akinek állapota kritikus, de stabil.  A Marussia már tájékoztatta az illetéseket arról, hogy visszavonták a második autójuk indítását, amit úgy tűnt, Alexander Rossi kaphat meg, de végül nem kerül sor rá. Az amerikai pilóta azonban a gárda hivatalos tartalékja marad az orosz hétvégén.

Az egyetlen autót a Marussiától Max Chilton fogja vezetni.

A Marussia elmondta, nagyon is az az érzésük, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között egy autó nevezése a megfelelő és helyes eljárás. Jules csapata épített egy második autót, amit tegnap átvizsgáltak az FIA emberei, készen áll a versenyzésre, és a hétvége folyamán a garázs másik oldalában fog állni.

Természetesen az autókon ott lesz a #JB17 felirat, mellyel Julest és családját kívánják támogatni a nehéz időkben, egyben kifejezni azt, hogy a francia versenyző ott van velük, együtt versenyeznek Szocsiban. A 25 éves versenyző apja nemrég nyilatkozott a Nice-Matin lapnak.

Chilton a következőket mondta: “Nem tudom, hogyan fejezhetném ki szavakkal, mennyire megrendített az, ami Jules-lel történt. Hihetetlen támogatásban részesített az F1 családja, és minden, amit tehetünk, hogy támogatjuk Jules családját ezekben a nehéz időkben. Nagyon érzelmes hétvége lesz az egész csapat számára, de megpróbáljuk átvészelni és imádkozunk Julesért.”

fotó: Marussia F1 Team

biacar

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...