Hamilton minden csapattársából kihozza a maximumot?!

Hírek


Fotó:XPB
Hirdetés

Nico Rosbergnek is a határait kellett feszegetnie, hogy a brit mellett világbajnokká koronázzuk. Azonban Hamilton mellett senki sem dőlhet hátra…

Hirdetés

Rosberg részéről elképzelhetetlenül sok energia kellett, hogy a bajnoki csatában a német felül tudja múlni Lewis Hamiltont. Tulajdonképpen csupán harmadik próbálkozásra tudta csak legyőzni a csapattársát. És amint sikerült, rögtön be is jelentette a visszavonulását, amivel 45 millió eurót bukott.

Hirdetés

Hamilton ezt igazi bóknak veszi, hiszen Rosberg habár legyőzte, ehhez tényleg mindent bele kellett adnia. A brit a Channel 4-ral beszélgetett: “Volt pár dolog, ami segített neki, hiszen idén olyan jól felkészült, mint eddig soha. Ezt őszintén szólva bóknak veszem.”

A Mercedes előtt a brit már Jenson Buttont is megdolgoztatta a McLarennél, és 2009 bajnokának egyszer, 2011-ben Hamilton előtt is sikerült végeznie. Vagy ott volt Fernando Alonso is 2007-ben az akkor debütáló fiatal brit ellen…

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Hamilton úgy véli, Rosberg 2016-ban nem nagyon csinálhatott volna bármit is másképp ellene. “Mindig is erős volt, de különösen, mióta együtt dolgozunk. Tényleg nagyon erős. Az egyetlen különbség: amikor tudod, hogy a csapattársadnak le kell dolgoznia a hátrányt, miszerint a mezőny végéről kell rajtolnia, akkor minden egyszerűbb. Az időmérőn nem kell a határon teljesítened, és a munkád is általánosságban könnyebb.”

A brit itt a technikai problémáira utalt, melyek a szezon kezdetétől hátráltatták őt a hétvégéken.

“Ha tudod, hogy a csapattársaddal kerék-a-kerék elleni csatát kell vívnod, akkor a stressz teljesen más.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés

Számos G6 típusnevet levédetett az LG

Mobil

Az LG úgy tűnik, jó néhány változatot készíteni szeretne legújabb csúcskészülékéből, legalábbis erre utal az, hogy számos, a készülékhez köthető típusnevet levédettek.

Cikk archívum...