Hamilton fele annyit fog keresni a Mercedesnél, mint Alonso a McLarennél: A győzelmi bónusza azonban 307 millió forint!

F1 hírek


Fotó: DPPI
Hirdetés

Lewis Hamilton rövidesen aláírhatja élete legjövedelmezőbb szerződését a Mercedesszel, mely komoly bónuszokat kínál számára.

Hirdetés

2008 és 2014 Forma-1 világbajnoka továbbra sem hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel, miközben a Ferrari és a McLaren is élénken érdeklődik iránta. Hamilton jelenleg érvényben lévő kontraktusa 2015 év végéig köti őt a német gyártóhoz, mely mindent megtenne azért, hogy megtartsa a világbajnokát.

Hirdetés

Az olasz Omnicorse jelentése szerint az új szerződéstervezet szerint Hamilton 2018 év végéig kötelezné el magát a Mercedeshez, mely éves szinten 20 millió eurót fizetne neki. Ez körülbelül a fele annak, mint amit a McLaren fog fizetni Fernando Alonsónak.

Lewis győzelmi bónusza azonban 1 millió euró, tehát minden egyes futamgyőzelme után több mint 307 millió forintot tehet zsebre. A legnagyobb bónuszt pedig azután kapná, ha megszerezné a harmadik címét a Mercedesszel. Ez 5 millió eurót hozna neki a konyhára.

Toto Wolff, és Niki Lauda biztos abban, hogy Hamilton velük fog maradni, hiszen a Mercedes kiváló formában van. Igaz, a 2016-os év ismét komolyabb változásokat hozhat az új motorszabályokkal, amivel a németek helyzete is meggyengülhet.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...