Ha jövőre sem lesz elég jó a Ferrari, Alonso távozhat Maranellóból

Hírek


Fotó: DPPI
Hirdetés

Fernando Alonso is részt vesz a Ferrari szerkezetének átalakításában, de ha 2015-ben sem sikerül nagyot előrelépnie a maranellói gárdának, akkor a spanyol távozhat.

Hirdetés

Alonso 2010 óta szerepel a Ferrari színeiben a Forma-1-ben, de eddig egyetlen egy alkalommal sem sikerült felérnie a csúcsra az olaszokkal, noha ehhez az első ferraris évében és 2012-ben is rendkívül közel volt.

Fernando szerződése 2016-ig érvényes, de a kontraktusa közvetlenül csak 2015-ig köti őt a csapatához és a következő évre opciós joga van a hosszabbításra. Korábban olyan hírek láttak napvilágot a sajtóban, hogy Alonso 2017-ig hosszabbítja meg a szerződését a Ferrarival, köszönhetően a wec-es projektnek, de ezt a kétszeres bajnok tagadta.

Mindeközben a McLaren és a Honda minden követ megmozgat azért, hogy Wokingba csábítsa a pilótát, aki 2015-ig szinte biztosan Maranellóban marad. Ha azonban jövőre sem érnek be a Ferrari fejlesztései, akkor a spanyol minden bizonnyal távozni fog.

„Mindkét versenyzőnkkel beszéltünk Maranellóban és megvitattuk velük a következő évre vonatkozó terveinket.” – árulta el James Allison technikai főnök az Autosport hasábjain.

„Mind a ketten részei a terveinknek, és Fernandónak, valamint Kiminek is megvan a lehetősége arra, hogy visszajelzéseket adjon. Ugyanezt teszik jelenleg az autónk gyengeségeit illetően. Ez remek lehetőséget biztosít számunkra.”

„Kimi relatíve még nagyon új a csapatunk számára, addig Fernandót illetően elmondhatom, remélem, hogy még lesz pár éve a Ferrarival, mivel még nem érte el azon céljait, melyeket kitűzött a csatlakozásakor.”

„Remélem, hogy ezekkel a tervekkel sikerül majd meggyőznünk őt. Őszintén bízom abban, hogy jövőre képesek leszünk egy döntő lépést megtenni az autónkat illetően.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...