Egy matematikai modell szerint Fernando Alonso 2016 világbajnoka

Hírek


Hirdetés

Az F1Metric blog által idén is felállított rangsor szerint nem Nico Rosberg, de még csak nem is Lewis Hamilton érdemelte volna meg legjobban a világbajnoki címet, hanem a bajnokságot 10. helyen záró Fernando Alonso.

Hirdetés

Az egyes szezonok kezdete előtt mindig kirajzolódik egyfajta erőviszony, aminek köszönhetően nagy magabiztossággal megtippelhető, mely csapatból kerülhet majd ki a következő világbajnok. Ez azonban nem feltétlenül az adott versenyző teljesítményét mutatja, hiszen sok esetben az autó az, aminek igazán nagy súlya van a dologban.

Hirdetés

Az F1Metric blog épp ezért megpróbált egy olyan rangsort felállítani, ami szerint mindenki azonos teljesítményű autó mellett lett számításba véve, és pusztán saját eredményeik és teljesítményeik alapján lettek rangsorolva. A listában maximum 10 pontot kaphatott egy versenyző, de hogy a mezőny hátsó felében küzdő pilótákat se érje hátrányos megkülönböztetés, töredékpontokat is kiosztottak.

A rangsor kialakításakor csak azokat a versenyeket vették figyelembe, ahol nem történt műszaki meghibásodás, hiszen egyedül így lehetett értékelni a versenyző valós teljesítményét. Persze egy ilyen rangsor csak akkor lehet valamennyire is mérvadó, ha több dolgot is figyelembe vesznek, ezért kialakításakor fontos szempont volt az is, hogy az egyes versenyzők hogyan teljesítettek csapattársaikhoz képest az elmúlt években.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Mindent összevetve pedig az jött ki, hogy a mezőny legtehetségesebb versenyzője nem  más, mint Fernando Alonso, aki korábban Buttont és Raikkönent is maga mögé utasította csapattársként, ráadásul eredményei is azt vetítik elő, hogy ha mindenki egyforma autóban ülne, nagyon nehéz lenne őt legyőzni.

Az elismerő „címre” persze rögtön reagált a spanyol versenyző, és közölte, mindig is szerette a suliban a matematikát. A lista harmadik helyén végző Carlos Sainz Jr. is hozzászólt ehhez, mondván ő sohasem szerette, de irigykedett azokra, akik jók voltak benne.

Hely. Versenyző Csapat Pont/Futam
1. Fernando Alonso McLaren-Honda 7.92
2. Max Verstappen Toro Rosso/Red Bull 7.26
3. Carlos Sainz Jr. Toro Rosso 7.26
4. Sebastian Vettel Ferrari 7.21
5. Danbiel Ricciardo Red Bull 6.98
6. Lewis Hamilton Mercedes 6.98
7. Nico Rosberg Mercedes 6.66
8. Kimi Raikkonen Ferrari 6.51
9. Jenson Button McLaren-Honda 6.51
10. Valtteri Bottas Williams 6.13

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés

Számos G6 típusnevet levédetett az LG

Mobil

Az LG úgy tűnik, jó néhány változatot készíteni szeretne legújabb csúcskészülékéből, legalábbis erre utal az, hogy számos, a készülékhez köthető típusnevet levédettek.

Cikk archívum...