Bianchi pokoli harcos – Grosjean először érezte magát sérülékenynek egy F1-es autóban

Bulvár


fotó:DPPI
Hirdetés

Romain Grosjeant nagyon mélyen érintette mindaz, ami Jules Bianchi-val történt Suzukában. A szintén francia versenyző felidézte, hogyan keresztezte pályafutása Bianchiét, és milyen gondolatokkal ült be az autóba Szocsiban, öt nappal a súlyos agysérüléssel végződő baleset után.

Hirdetés

RoGro a honlapján osztotta meg gondolatait az elmúlt napokról. Felidézte, mikor beszélt először riválisával, aki pár évvel fiatalabb nála, és azt is, milyen érzés volt visszaülni az E22-be Szocsiban.

“Jules, kisöcsém a pályán

Ami Julest illeti, nem túl gyakran keresztezték egymást az útjaink. De mindig követtük a másikat. Amikor elkezdte az együléses versenyzést, az SG-vel nyerte meg a Formula Renault címet, azzal a csapattal, amivel én is. Az ART-vel nyerte meg az F3-as címét, ahogy én is. Még a mérnökünk is ugyanaz volt. A GP2-ben szintén az ART-vel kezdte. Alacsonyabb kategóriákban igazából csak egyszer mérkőztünk meg egymással, a 2011-es GP2-es szezonban. Elég forró volt a hangulat, különösen Törökországban, amikor egy elég nagy karambolunk volt a második versenyen. De van még egy dolog, ami összeköt minket, és ez a versengés iránti heves hozzáállás.”

Emlékszem az egyik alkalomra az elsők közül, amikor úgy igazán beszéltünk egymással. 2008-ban volt Dubajban, mindezt egy edzőprogram keretében, amit egy francia csapatnak szerveztek az FFSA-val közösen. (Francia Autósport Szövetség). Én a GP2-es  szezonom elején voltam: én voltam az idősebb testvér, míg Jules épp csak kezdő volt. Eljöhetett volna a rajtrácsra az összes többi taggal együtt, és a tekintetéből megmondtad, hogy versengés rejlik az ösztöneiben. Láttad, hogy ugyanazt akarja csinálni. Tényleg lenyűgözött, mert Jules egy kedves srác, de egyben pokoli harcos is. Ez volt az első benyomásom róla.

“Amikor gokartozott és az emberek elkezdtek beszélni róla, mindig ez jött elő: egy versenyző imidzse, aki sosem adja fel. Egy kicsit olyan, mint én. A szövetség edzőtábora alatt – amit Chamonix-ben tartottak és a fitneszedzőm, Jean-Pierre Frizon szervezte – volt egy küzdelem a versenyzők között, aminek lényege, hogy ki tudott gyorsabban felmászni egy hófödte hegyoldalra hótaposóban. Jules meg akarta dönteni a rekordom. Két sikertelen kísérlet után végül megcsinálta. Jules tényleg erős volt. Így egymagam kellett visszamennem ahhoz, visszaszerezzem a rekordom, mert túl öreg voltam ahhoz, hogy a francia csapat tagja legyek.

Nagyon meg kellett szenvednem azért, hogy megdöntsem az idejét! Mindennek köszönhetően úgy érzem, Jules a kisöcsém a pályán. Nagyon megindított és hatással volt rám, ami vele történt. És ez minden más versenyzőre is igaz. Nagyon hiányolom. Életemben először nagyon sérülékenynek éreztem magam, amikor péntek délelőtt beültem az autóba Oroszországban. Kevesebb mint egy héttel Jules balesete után tényleg kemény volt visszaülni a volán mögé. De miatta folyatni kell a versenyzést, részt kell venni az F1-ben. Mert, ahogy azt említettem, Jules pokoli küzdő, aki sosem adja fel.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.
Hirdetés
Cikk archívum...